Ha én ezt a klubban elmesélem...

beszámoló a PM7 Klub eseményéről, vendég: Takács László - A Quintessence Pálinkaverseny versenyigazgatója)

"Változatos, sokszínű és sok ízű a magyar pálinka világa. Egy kellemes, élményekkel, felelevenedő illatokkal, ízellel ellátott útvesztő, melyben gyakorta próbál eligazodni a magyar és külföldi pálinkabarát." Takács László

Nagy izgalommal vártuk az estét, mert már régóta kíváncsiak voltunk a titokra, hogy a Quintessence Pálinkaverseny szervezői hogyan tudják évről évre növelni a versenyen részt vevők számát..

Mi évek óta ismerjük Lacit, az általa, Lovassy Gyurival Ongán szervezett tréningeken és az országos versenyeken is találkoztunk már, de azoknak, akik nem ismernék egy picit bemutatnánk. Laci tősgyökeres ongai, végzettsége szerint történelem-művelődésszervező tanár, aki munkája mellett helytörténet kutatással is foglalkozik. A helyi közösségi kultúrális életben aktívan részt vesz, alapítója és elnöke az Ongai Kultúrális Egyesületnek. A pálinkafőzés családi hagyomány, mindig is az élete része volt, de a minőségi pálinkafőzés irányába egy fogadás indította el, azóta egyre magasabb szinten műveli.

Az első Ongai Pálinkaverseny 2010-ben kerül megrendezésre, eleinte főként magán- és bérfőzetők részvételével, de a résztvevői kör és a mintaszám egyre bővült, egyre több kereskedelmi főzde nevezett így a verseny kezdte kinőni a település biztosította korlátokat. Végül a verseny az egyre növekvő érdeklődés kapcsán új nevet kapott, így lett Quintessence Pálinkaverseny. Az idei versenyen már több mint 1300 nevezett tétellel és minden idők legtöbb kereskedelmi főzdés nevezővel büszkélkedhetnek. Megjegyezzük, hogy ez az egyetlen verseny, amely NAV-elleőnrzéssel is büszkélkedhet és erényük az is, hogy a versenyt teljesen önerőből finanszírozzák, állami támogatás nélkül. Mindehhez egy jól működő "gépezet" szükséges, amelynek magját az ongai lakosok és a verseny támogatói biztosítják.

Egy ilyen komoly versenyhez megbízható, tapasztalt, nagy szaktudású bírálok kellenek, mert ennyi pálinka kóstolása nagy koncentrációt igényel és nagyon igénybeveszi a száj nyálkahártyáját. Ahogyan a borkóstolásoknál, itt sem nyelik le a bírálók a pálinkát és az összetett, számítógépes háttérrel megtámogatott bírálati rendszerrel próbáljá kiszűrni az esetleges tévedések lehetőségét. Egy nevezett mintát minimum 6-an bírálnak, 2 tagú minőségi-, 2 tagú gyorszsűri és 2 tagú szárazpróba zsűri. Ez utóbbi újdonság, mert korábban versenyeken külön ilyen bírálatot nem végeztek a bírálók, csak az általános bírálat keretén belül, melynek eredménye a harmónián belül került rögzítésre. Abban az esetben ha a 6 bírálati eredmény alapján nem lehet döntést hozni, a 2 tagú csúcszsűri elé kerül a minta. A bírálók teljesítményét folyamatosan figyelik és fáradás esetén pihentetik is őket. Laci a bírálokkal kapcsolatban több évre visszamenőleg rendelkezik információkkal, van olyan bíráló, akinek már legalább 1000 bírálata van rögzítve a rendszerben. Ilyen nagyszámú minta esetén fontos, hogy a bírálók a nap elején meglévő frissességüket a nap végéig megőrizzék, hogy minél kevesebb minta jusson el az úgynevezett csúcszsűrihez, ezért Laci a tapasztalatait időről időre megosztja a bírálokkal, javaslatot téve arra is, hogy miben tudnának még fejlődni.

Ahhoz, hogy folyamatosan bővíteni tudják a bírálói kört, Lovassy Gyuri és Takács Laci időről időre tréningeket szervez, ahol tematikusan, gyümölcsökre bontva ismertetik meg a résztvevőket az egyes gyümölcsfajtákkal, pálinkahibákkal. A tréningek folyamán figyelik a bírálók teljesítményét és az a bíráló, aki jól teljesít a tréninget lezáró vizsgán is, bekerülhet a bírálói csapatba is.

Érdeklődve várjuk, hogy hogyan alakul, formálódik tovább a verseny!

 Számunkra igazán érdekes előadás volt és szép este, köszönjük!!