Pálinkalakulat

2016\06\26

Gyömbéres sárgabarackos pite

Pálinkabírálóként nem csak az egyes gyümölcsök jellegét kell ismernünk, hanem az egyes gyümölcsfajtákét is. A szőlőből készült párlatok bírálata igen nehéz, mert rengetek fajta ismert, ráadásul készülhet szőlőpálinka, törkölypálinka, a szőlők borából párlat és a seprőből ráadásként seprőpárlat is. Ezért minden segítséget szívesen fogadunk, ami segít megjegyezni az egyes fajtajellegeket. Kb. egy éve pálinkabíráló tréningen mondta el véleményét egy Muscat blanc pálinkáról egy sommelier-nek készülő lány. Ő a gyömbéres barackos pitéhez hasonlította, ami azóta is mozgatta a fantáziám, ezért pusztán szakmai okokból el is készítettem. :-)

Hozzávalók:

Tésztához:

2,5 bögre liszt

2 evőkanál kristálycukor

1/2 teáskanál só

12 evőkanál hideg vaj kockákra vágva (egy kanál 15-20 g)

6 evőkanál hideg víz

Töltelék:

3/4 csésze kristálycukor

2 evőkanál kukoricakeményítő

2 evőkanál tápiókakeményítő (helyettesíthető 1 evőkanál kukoricakeményítővel)

3 evőkanál friss reszelt gyömbér (vagy 1,5 teáskanál őrölt gyömbér)

1 teáskanál őrölt fahéj

1 nagyobb csipet só

kb. 600 g sárgabarack kimagozva, kb. fél centisre felszeletelve

kb. 6 evőkanál darált barackpálinkába áztatott aszalt barack (az aszalványt áztassuk be annyi pálinkába, hogy ellepje, majd 1 éjszakát hagyjuk állni. másnap aprítsuk kisebb darabokra és botmixerrel őröljük pépesre)

1 teáskanál reszelt citromhéj

Elkészítés:

1. A tésztához keverjük össze a lisztet, kristálycukrot, sót, majd adjuk hozzá a vajat és a vizet. Gyúrjunk belőle tésztát, majd formázzunk belőle cipót. Tegyük be a hűtőbe, míg fel nem használjuk.

2. Keverjük össze a kristálycukrot, keményítőt, tápiókakeményítőt, a sót és a fahéjat, majd adjuk hozzá a citromhéjjat.

3. Adjuk a keverékhez a barackot és a reszelt gyömbért (ha őröltet használunk, akkor a száraz komponensekkel kell először összekeverni), valamint a pálinkás barackpépet.

4. Felezzük el a tésztát, majd kevés liszttel nyújtsuk ki úgy, hogy egy normál piteforma peremén kb fél centivel nyúljon túl. Helyezzük be a formába és igazítsuk a formához. A tészta másik felét felhasználásig rakjuk a hűtőbe.

5. Töltsük meg a formát a töltelékkel, majd a peremen túlnyúló tésztrészt hajtsuk rá a töltelékre. Nyújtsuk ki a másik tésztarészt is, majd helyezzük a töltelékesre, és "tapogassuk le" a széleken.

6. Vágjunk egymással szemben 4 csepp alakú lyukat a tésztán, hogy sütés közben a gőz eltávozhasson.

7. Helyezzük a pitét hűtőbe, és melegítsük elő a sütőt lb. 180 C-ra.

8. Süssük a pitét kb. 50-60 percig, míg aranybarna nem lesz (ha még nem elég barna, légkeveréssel süssük még kb. 1/4 óráig).

 

 

 

 

 

Desszertek

2016\06\24

Egyéjszakás kaland! :-)

2016. június 25-én

Aki a hétvégi hőség ellenére itt ragadt a fülledt Budapesten, ne csüggedjen! Számtalan program vár Rá! Szombaton este kerül megrendezésre a Múzeumok éjszakája programsorozat. Egy belépőjegy-karszalag áráért lehet látogatni az összes budapesti programot, mely felnőtteknek 1500,-, gyerekeknek (6-18 éves korig) 600,-Ft (6 éves kor alatt a belépés ingyenes). Emelett a karszalaggal ingyenesen igénybe vehetőek a múzeumi buszjáratok június 25-én 18:00 órától június 26-án 2:30 óráig. És hogy mindezt megkoronázzam, a MÁV és a GYSEV szolgáltatásait is 50%-kos kedvezménnyel vehetitek igénybe! :-)

A rengeteg érdekes program mellett természetesen pálinkás/párlatos és pezsgős programok is várják az érdeklődöket! ;-)

Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum (1063, Budapest, Munkácsy M. 19/b)

18 órától - pálinkatörténeti kiállítás megnyitója,

18:30 órától - Dr. Minya Mihály előadása a magánfőzés és bérfőzetés szabályairól

19:15 órától - Mihályi László a PNT elnöke mutatja be a Pálinka Nemzeti Tanácsot

Emelett folyamatos bemutatón kóstolhatjátok meg a Bolyhos és Michlberger pálinkákat! :-)

Zwack Múzeum és Látogatóközpont (1095 Budapest, Dandár u. 1.)

Folyamatos délutáni programok:

Puskás kiállítás, Unicum bitter kurzus Gulyás Csaba italszakértővel, az eredeti állapotában felújított Unicum szíve lepárló megtekintése, Európa egyik legnagyobb minipalack-gyűjteménye

19:30-tól Zséda koncert, emellett az EB futballmérközéseinek élő közvetítéseit is megnézhetitek. :-)

Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont

Törley múltja és jelene (pezsgővel és ínyencségekkel).

Hogyan kerül a buborék a pezsgőbe? 

És aki Kunszentmártonig is eljut, a Helytörténeti Múzeumban a Buborékok éjszakáján ismerkedhettek meg a sör történetével!

Jó szórakozást! :-)

 

Pálinkalauz

2016\06\22

Gyors feketeribiszke- és málnapálinkás bodzavirágos eperlekvár

alternatív verzió: Aletta muskotályos szőlőpálinkás lótuszvirágos eperlekvár

Piskóták édes tészták remek kísérője.

Hozzávalók:

1,5 kg eper

fél citrom leve

20-30 dkg cukor (eper édességétől függően)

1 csomag 3:1 arányú lekvárzselésítő anyag

2-4 cent feketeribiszke pálinka (én Cruxx-ot használtam)

2-4 cent málnapálinka (én Schiszler-t használtam)

kb. 10 tányérnyi bodzavirág (megmosva)

Elkészítés:

1. Az epret előző este csumázzuk ki, majd turmixoljuk le. Áztassuk bele a bodzatányérokat egy éjszakára. Másnap emeljük ki őket (nem baj, hogy ha a virágok lehullanak).

2. Adjuk az epervelőhöz a citrom levét a cukrot és a lekvárzselésítőt (árulnak 2 az 1-ben verziót is, ott a leírás szerint járjunk el).

3. Forraljuk, majd miután forrni kezd, még pár percig melegítsük, ha szükséges merjük le a habját.

4. Miután levettük a tűzről, adjuk hozzá a pálinkákat, majd merjük steril üvegekbe.

5. Állítsuk fejre 5 percig, majd visszafordítva hűtsük ki.

Bodzavirág helyett használhatunk szárított lótuszvirágot is (teaként fogyasztják). Ebben az esetbenis ugyanúgy járunk el, mint a bodzavirágnál. Egy ájszak áztatás után szűrővel lemerjük a virágokat (könnyen megy, mert a tetjén úsznak), majd ugyanúgy folytassuk, ahogy az előzőnél. A végén Aletta szőlőpálinkát adjunk hozz, kb. 5-6 centet.

Desszertek

2016\06\21

Országos Pálinkaverseny 2016

A mai napon került megrendezésre a Parlament Felső házában az Országos Pálinkaverseny 2016 és a Pálinkakiválóság díjátadója. Mind a hely, mind az esemény rendezése méltó volt a részt vevő pálinkákhoz! Sok ígéretes fiatal főzde is letette névjegyét. Akikkel eredményeik alapján a későbbiekben érdemes közelebbről is megismerkedni: Jánosházi Pálinka, Alexander pálinka és a a Príma Pálinkafőzde. Méltó volt a Várda Drink Exclusive sorozatának bemutatkozása és lenyűgöztek mindenkit a tavalyi győztes 1csepp és az Árpád pálinka eredményei is. Az idei év Champion pálinkái a következők lettek:

1. Champion alma: Jánosházi  Pálinka - Gála alma

2. Champion körte: Madarasi Pálinkaház - Körte

3. Champion vilmoskörte: Kisrét Manufaktúra - Árpád Pálinka - Piros vilmos

4. Champion birs: Cruxx Gemina - Birs

5. Champion cseresznye: Kisrét Manufaktúra - Árpád Pálinka - kisüsti fekete cseresznye

6. Champion meggy: Zimek - meggy

7. Champion kajszi: Nobilis - kajszi

8. Champion szilva: 1csepp - Penyigei szilva

9. Champion málna: Pannonhalmi - málna

10. Champion szeder: Zsindelyes Pálinkaház - szeder

11. Champion faeper: Kisrét Manufaktúra - Árpád pálinka - Prémium faeper

12. Champion ribiszke: Nobilis - Feketeribizli

13. Champion illatos szőlő: Kisrét Manufaktúra - Árpád pálinka - Irsai Olivér

14. Champion fehér szőlő: Csalló Pálinka - Kisüsti szőlő

15. Champion kék szőlő: Brill Pálinkaház - Kékfrankos szőlő

16. Champion illatos törköly: 1csepp - Hegykői törköly

17.  Champion fehér törköly: Szóráth Pálinka - Tokaji törköly

18. Champion kékszőlő törköly: Kisrét Manufaktúra - Árpád pálinka - Prémium Cabernet franc

19. Champion aszútörköly: Szóráth Pálinka - Tokaji aszútörköly

20. Champion ágyas gyümölcs: Nobilis - Ágyas meggy

21. Champion vadkörte: Príma Pálinkafőzde - Vadkörte

22. Champion kökény: Kisrét Manufaktúra - Árpád pálinka - kökény

23. Champion madárberkenye: Schiszler - madárberkenye

24. Champion vegyes gyümölcs: Kisrét Manufaktúra -Árpád pálinka - Cuvee 1 (bris-irsai-Lepotica)

A legeredeményesebb kereskedelmi főzde: Kisrét Manufaktúra -Árpád pálinka - 7 champion díjjal és számtalan arany és ezüst minősítéssel.

Az év pálinkája 2016 pedig: Kisrét Manufaktúra -Árpád pálinka - PIROS VILMOS

GRATULÁLUNK A DÍJAZOTTAKNAK!! :-)

Ui.: Pálinkás ételek sajnos nem voltak, de sebaj..talán legközelebb. ;-)

Pálinkalauz

süti beállítások módosítása