Nemo Fish & Chips - Budapest, II. ker. Lövőház u.- Fény u. sarok

avagy pálinkartárs terepen

Kedvenc Szomszédommal nemrég ellátogattam a Nemo-ba. Sok jót hallottam korábban már róla, és a Szomszéd is dícsérte, de muszáj volt a saját szememmel látnom milyen is a hely. Kicsit utánaolvastam, és bár a Burger Card-om szerettem volna felavatni egy jó kis burgerrel, mégsem azt ettem végül. A Fish & chips-ről sokat tanultam korábban..hol máshol az angol órákon, de még sosem kóstoltam, ezért itt volt az ideje, hogy egy próbát tegyek. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy nagy hal-fun, Édesanyám bajai, apai ágon a horgászat a fő hobbi, de a család nagy bánatára én a halra szinte rá sem bírtam nézni. A helyzet kb. 1,5-2 éve változott, egy pálinkás túrán - hol máshol - a Bestillo-nál kóstoltam meg egy halas költeményt (erről majd később írok), és ízlett. Na nem történt olyan nagy változás az ízlésemben, de néhány halfajtát már képes vagyok megenni, úgy, hogy még ízlik is (szegény bajai halászlére még nem készültem fel).

Szóval visszatérve a fish & chipsre, illetve a helyre. Aki ide látogat, készüljön fel arra, hogy hal és fokhagyma illatú lesz a ruhája, de ha ezen túl tudja tenni magát, kárpótolni fogja majd a hely bája, és a nagyon kedves személyzet. Tipikus találkahely barátoknak, de kb 2-4 főre ideális, én első randira nem ajánlom, de később nyugodtan bevehető a programok közé. :-) A fish & chips beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A tőkehal bundája ropogós, a hal belül omlós, a krumpli kívül ropogós, belül puha, ízletes. A jalapenos-majonézes és édes chilis mártogatós már csak hab a tortán. 2 méretben kapható az egytál étel, a képen előtérben látható a kis adag, háttérben a nagy adag. Én a kis adaggal bőven jól laktam, szerintem megfizethető áron 990 Ft-ért adják, a nagy adag 1490 Ft.

Az ételhez persze italok is kellenek. Alkoholmentesben kapható minden, ami szokásos, almafröccs, rostos levek...én limonádét ittam, tele citrusdarabokkal, ebből 3 dl 490 Ft. És ugye az alkoholos italok... söreik a fóti kézműves sörfőzdéből vannak, mely az egyik legrégibb a kézművesek közt, pálinkájuk - mert nekik ez is van - pedig az Árpád Pálinkától. Ezért külön dícséret jár, mert sikerült az egyik legjobbat kiválasztaniuk! 3 íz kapható: birs (kisüsti), szilva (lepotica) és az édesszájúaknak egy párlat, a mézes ágyas meggy. Én ez utóbbit kóstoltam. Bár a méz és a pálinka nálam nem alkot egy csapatot, de el kell ismerjem, ezt nagyon eltalálták! A méz édessége remekül kiegészíti a meggy ízvilágát, igazán kellemes konty alá való. 4 cl 990 Ft-ba kerül.

Örülök, hogy a Szomszéd rávett, hogy elmenjek ide, minden halfanatikusnak csak ajánlani tudom!