Pálinkalakulat


2015\12\29

Ribiszkés kókuszos csók

Gondoltam jól jön egy gyors sütirecept így szilveszter előtt, hátha betoppan valaki váratlanul...de szilveszteri házibuliba is szuper ajándék lehet! :-)

Hozzávalók:

2 tojás, 120 g cukor, 70 g vaj, 300 g kókuszreszelék

Tetejére:

100 g étcsokoládé (70%-nál magasabb kakaótartalmú), kb. 1 teáskanál vaj, ribiszkelekvár, Cruxx feketeribiszke pálinka (ízlés szerint)

Elkészítés:

A tojásokat felütjük, a sárgáját a fehérjével együtt habosra verjük. Adjuk hozzá a cukort és keverjük, míg homogén masszát nem kapunk belőle.

A vajat olvasszuk fel, míg folyékony nem lesz, keverjük hozzá a kókuszt. (nem áll össze, ne ijedjünk meg) A kókuszos "masszát" adjuk hozzá a tojásoshoz, majd kézzel próbáljuk elegyíteni. Kézzel formáljunk kis dió méretű labdacsokat, majd szilikonos tepsire sorakoztassuk őket. 180 C-ra előmelgített sütőben süssük kb. 10-15 percig, míg enyhe pírt kap. Ne süssük túl, mert kiszárad! Hagyjuk kihülni.

Ribiszke dzsemhez adjunk a feketeribiszke pálinkából ízlés szerint, ha nem tűnik elég hígnak, még lazíthatjuk egy kis langyos vízzel. Ne folyjon, de ne is legyen darabos! Olvasszuk fel mikróban a csokoládét, adjuk hozzá a vajat.

A kis kókuszlabdacsok tetejére kenjünk ribiszkés szószból (ne túl vastagon), majd mártsuk bele a csokiba a tetőket, úgy hogy fedje a csoki a szószt. Hagyjuk pihenni, dermedni...persze ha ellen tudunk állni kísértésnek! :-)

 

 

Desszertek

2015\12\10

Finom falatok pálinkakóstoláshoz

Kivételesen nem pálinkás receptek, de úgy gondoltam, ha éppen pálinkakóstolóra támad kedvünk, nem árt pár falatot is enni mellé, hogy ne legyen rossz vége. :-)

Óramutató járásával megegyezően haladva:

Gorgonzolás kekszek (gluténmentesen)

Hozzávalók egy adaghoz (kb 1 fagyisdoboz mennyiségnyi):

10 dkg gorgonzola, kb. 10 dkg Schar gluténmentes liszt (általános), 8 dkg puha vaj, 10 dkg darált mandula, 2 csipet só

Elkészítés:

A hozzávalókat egy tálba öntjük, összegyúrjuk, majd fél órára hűtőbe tesszük. Szilikonlapot teszünk egy tepsibe, tenyerünk segítségével  kisebb diónyi golyókat gyúrunk a masszából, majd tenyérrel ellapítjuk. 180C-ra előmelegített sütőbe rakjuk, majd kb. 10 perc alatt aranybarnára sütjük.

Szezámmagos élvezet (paleo)

Hozzávalók:

6 dkg szezámmg, 4 dkg lenmag, kb 15 dkg szezámmagliszt, 2 db normál méretű tojás, 1 teáskanál só

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat összekeverjük, de a szezámmaglisztből csak 10 dkg-ot használjunk. Adjuk hozzá a tojásokat, majd gyúrjuk masszává. Ha túlzottan ragadós, adjunk még hozzá szezámmaglisztet. Az így kapott tésztát 2 sütőpapírlap között nyújtsuk kb. fél cm vastagra, majd daraboljuk fel tetszés szerint. Végül süssük ki őketsütőben 180C-on (légkeveréssel), 10-15 perc alatt, míg enyhe barna színt nem kapnak.

Bacon csokibundában

Elkészítés:

A baconszeleteket forgassuk barna kristálycukorba, majd 180C-os sütőben 10 percig sütőpapíron pirítsuk az egyik oldalát, majd megforgatva még pár percig a másikat is. Vigyázzunk, mert a cukor miatt könnyen megéghet! Mikor elkészült, helyezzük át egy szilikonlapra (nem jó a papír, mert hozzáragad) és várjuk meg, míg kihül. Vízgőz felett, vagy mikrohullámú sütőben melegítsünk magas kakaótartalmú (60% feletti) étcsokoládét, majd a meleg csokimasszába mártsuk bele a baconszeleteket egyenként. Helyezzük vissza a szilikonlapra dermedni. Mikor kihűlt, tegyük át a hűtőbe, és tálalás előtt vegyük csak ki. 

Desszertek Reggeli-Vacsora

2015\12\06

Érlelt aszútörköly pálinkás clementine torta

(gluténmentes)

Hát eljött a mai nap is, 1 évesek lettünk! Számomra megható pillanat!  2 leves, 8 főétel, 16 desszert, 5 könnyű étel, és a még publikálásra váróak az első év termése, mind a mi gyermekeink. Remélem Számotokra is olyan nagy élvezet elolvasni a recepteket, cikkeket, mosolyogni a vicces fotókon, elkészíteni és megenni a sok pálinkás finomásgot, mint nekem! :-) Arra kérek mindenkit, hogy ossza meg az oldalt mindazokkal, akiket ez érdekelhet, hogy minél többen legyünk, minél több finomság készülhessen! :-) BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK NEKÜNK!!

Hozzávalók:

12 db magnélküli clementine manadarin

500 g nádcukor

200 g puha vaj (+ egy kevés a tortafroma kinenéséhez)

1 db citrom

3 db tojás

300 g őrölt mandula (helyette 250 g mandulaliszt)

100 g kukoricaliszt

150 g natúr joghurt

kb. 3 evőkanál aszútörköly pálinkába áztatott felaprított aranymazsola

Szóráth aszútörköly pálinka ízlés szerint

 

Elkészítés:

Egy lábosban melegítsünk 300 ml vízet, mikor felforr, adjunk hozzá 250 g nádcukrot. Közben szeleteljük fel vékonyan 5 db alaposan megmosott mandarint keresztbe. A végeket ne használjuk fel! Mikor gyöngyözően forr a cukorszirup, a cukor feloldódott, adjuk hozzá a manadarinszeleteket és főzzük 20 percig fedővel lefedve.

Mikor letelet az idő, megpuhult a gyümölcs, egy perforált kanállal emeljük ki a szirupból és tegyük félre. Főzés közben a maradék 7 alaposan megmosott mandarin héjját reszeljük le, majd tegyük félre. Egy kb. 25 cm-es tortaformát kenjünk ki vajjal. 4 db mandarin levét facsarjuk ki, majd adjuk hozzá a sziruphoz és főzzük kb. 10 percig, amíg be nem sűrűsödik. Hűtsük le.

Fektessük a manadrinszleteket a sütőforma aljára és szórjuk rá az aprított pálinkába áztatott mazsolát. Egy edényben keverjük krémesre a puha vajat és a maradék nádcukrot (aki kevésbé cukrosan szereti lehet 200 g is). Ajuk hozzá a citrom reszelt héját, és a korábban lereszelt mandarinhéj felét is. Egyenként keverjük hozzá a tojások sárgáját.

Hámozzuk meg a maradék 3 mandarint és botmixerrel pürésítsük, majd adjuk hozzá a masszához. Adjuk hozzá a darált mandulát vagy mandulalisztet és a kukoricalisztet és a kis pohár joghurtot. Elektromos keverővel keverjük el alaposan.

A 3 tojás fehérjét verjük kemény habbá, majd részletekben adagolva óvatosan keverjük el a masszával, úgy, hogy ne törjük össze a habot. Kenjük be a masszát a tortaformába, majd 180 C-ra előmelegített sütőben süssük 1 órán át, tűpróbával ellenőrizzük! Hagyjuk a formában kihülni.

A kapcsos tortaformát lefejtve borítsunk egy tányért a süteményre, majd fordítsuk meg. Óvatosan válasszuk le a forma alját is. A korábban elkészített mandarinos cukorsziruphoz keverjünk ízlés szerint aszútörköly pálinkát, majd locsoljuk meg vele a süteményt.

Magában is kellemes állagú és finom, kávé, te mellé ideális! Amennyiben szeretnénk fokozni a kéremsséget, készíthetünk egy mascarpone-s öntetet is.

+ hozzávaló:

kis doboz joghurt (150 g)

250 g mascarpone

Keverjük össze a maradék reszelt mandarinhéjat a mascarpone-val, joghurttal, a korábban megspórolt 50 g cukorral és a citrom alapsoan kifacsart levével. Tálaláskor a tortaszelet tetejére halmozható. Locsoljuk mg még egy kis sziruppal is!

Jó étvágyat hozzá!

 

 

Desszertek

2015\11\02

Gránátalmás-érlelt almapálinkás panna cotta

Forrás: Pikantéria (erősen átdolgozott verzió)

Hozzávalók a fehér részhez (kb. 4 adag):

4 dl tej

2,5 dl tejszín

2 evőkanál barna cukor vagy kókuszvirágcukor

2 evőkanál kristálycukor

1 vaníliarúd kikapart belseje

4 csapott teáskanál porzselatin

Elkészítés:

A tejet és a tejszínt öntsük egy edénybe, adjuk hozzá a kétféle cukrot és a vaníliarúd kikapart belsejét, majd állandóan kevergetve melegítsük. Mikor már langyos, adjuk hozzá a porzselatint és további kevergetés mellett forraljuk fel, hogy a zselatin feloldódjon teljesen, hagyjuk még 1 percig forrni és vegyük le a tűzről.

Kicsit hűtsük, majd adagoljuk a poharakba egyenlő mennyiségben. Várjuk meg míg kellően lehülne és rakjuk be hűtőbe, hogy tovább dermedjen.

Hozzávalók a gránátalmás részhez:

1 db kisebb méretű gránátalma

1 evőkanál porcukor

1/2 citrom leve

2 dl víz

20 g (egy csomag) porzselatin

pár csepp piros ételfesték

Agárdi érlelt almapálinka ízlés szerint

Elkészítés:

A gránátalmát magozzuk ki, válasszuk le a hártyás részeit. A vizet melegítsük fel a porcukorral és a citromlével, adjuk hozzá a zselatint, majd forraljuk míg fel nem oldódik. Keverjünk hozzá pár csepp ételfestéket, majd a gránátalmamagokat. Adjunk hozzá Agárdi érlelt almapálinkát, vagy más ízletes fajtájú almapálinkát ízlés szerint. (Én kb. 2 centet adtam hozzá). Hűtsük le kissé, majd a hűtőből kivett vaníliás rétegre kanalazzuk egyenlő mennyiségben. Helyezzük vissza a hűtőbe. Közvetlenül tálalás előtt mentalevéllel díszítsük.

Desszertek

2015\10\29

Gluténmentes szőlős-mazsolás kalács

A recept egy a Goodfood magazinban megjelent toszkán recept átalakított verziója.

Hozzávalók:

225 ml kései furmint fehérbor

225 ml kristálycukor

100 g puha vaj

3 tojás

 2-3 evőkanál kandírozott narancshéjkocka

1 citrom héja

175 ml extra szűz olivaolaj

230-240 g Schar "C" gluténmentes liszt (egy kevés a formába)

1 teáskanál sütőpor

175 g szőlő félebevágva, kimagozva

kb. egy marék, korábban muskotályos szőlőpálinkába, vagy aszútörköly pálinkába áztatott mazsola

4-5 evőkanál barna cukor

Elkészítés:

Öntsük a bort egy lábosba, forraljuk fel, majd gyöngyözve főzzük, míg kb. 85 ml-re összesik, ez kb. 5-10 perc. (nem kell mérni, elég látsztara megítélni) Hagyjuk kihűlni.

Melegítsük elő a villanysütőt 180C-ra, kenjünk ki egy kb. 23 cm átmérőjű tortaformát olivaolajjal és szorjuk ki liszttel is.

Keverjük habosra a vajat a cukorral, majd elektromos habverővel egyenként keverjük hozzá a tojásokat. Forgassuk bele a citromhéjat és kandírozott narancshéjkockát is.

Keverjük össze a lehült bort és az olivaolajat, adjunk egy keveset a tésztához, keverjük el. Ezután adjuk hozzá a sütőporos liszt 1/3-át, majd váltakozva adagoljuk az olivaolajos bort és a sütőporos lisztet. Alaposan keverjük folyamatosan, hogy végül egy sima süteménytésztát kapjunk.

Öntsük át a tortaformába a masszát, simítsuk el a tetejét egy kanál hátával. Szorjuk bele a szőlőszemeket és a mazsolát, majd hintsük meg egyenletesen a barnacukorral. Süssük kb. 40 percig, tűpórbával ellenőrizzük. Ha idő előtt pirulna, sütőpapírral fedjük le és úgy süssük tovább. Adhatunk a tésztához darabolt mandulát is.

Légmentesen záródó dobozban 5 napig is eláll. Elég "nedves" sütemény, önmagában is fogyasztható.

Desszertek

2015\07\11

Kókuszos - gyümölcsös desszert

avagy ehető vadgesztenye :-)

Imádnivaló,sütés nélküli, kevés alapanyagú,kókuszimádóknak kötelező! :-) És nagyon emlékeztet a vadgesztenyére, na nem az íze, hanem a külseje.

Hozzávalók:

10 dkg kókuszreszelék

1 nagy tubus sűrített tej

aszalt gyümölcsök pálinkába áztatva

10 dkg csokoládé ízlés szerint ét, vagy tej (bevonómasszát inkább ne)

kevés étolaj

Elkészítés

1. Keverjük össze a kókuszreszeléket a sűrített tejjel, majd hagyjuk hűtőben állni pár óráig.

2. Formázzunk kb. diónyi méretű golyókat, úgy hogy a közepébe előzetesen pálinkába áztatott aszalt gyümölcst teszünk. Tenyérrel a legkönnyebb gömb alakot formázni.

3. Olvasszuk fel a csokoládét gőz fölött, vagy mikróban, majd adjunk hozzá pár csepp étolajat.

4. Vonjuk be a golyókat. Hűtés után fogyasztható!

Jó étvágyat! :-)

 

Desszertek

2015\07\10

Cantuccini pálinkás aszalt gyümölcsökkel

 

Nyári borozgatásokhoz, reggeli kávéhoz, teához ideális. Dobozba betéve hosszabb ideig fogyasztható.

Hozzávalók:

 

kb. 25 dkg liszt, csipet só, 1 teáskanál sütőpor, őrölt fahéj ízlés szerint, 15 dkg cukor, 2 dkg olvasztott vaj, 2 egész tojás, 2 tojásfehérje 10 dkg egész, vagy szeletelt mandula; kb. 15 dkg aszalt gyümölcs pálinkába áztatva (én használtam meggypálinkába áztatott cseresznyét, Aletta szőlőpálinkába áztatott áfonyát, aszútörköly pálinkába áztatott aranymazsolát, málnapálinkába áztatott kandírozott koktélnarancsot és mellé kandírozott felkockázott narancs- és citromhéjat)

Elkészítés:

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
2. Keverjük össze a lisztet a sütőporral, sóval, fahéjjal. Az egész tojásokat és a fehérjéket keverjük fehéredésig a cukorral és a vajjal.
3. Keverjük össze alaposan a tojásos elegyet a lisztessel, sűrű, kemény tésztát kapunk.
4. Keverjük bele a mandulát, a narancshéjat és a meggyet. Formázzunk két lapos szalámit, ha ragadós a tészta, akkor segíthetünk liszttel még (kb. 4 cm átmérőjűt) és szilikonlapon süssük előmelegített sütőben kb. 20-25 percig, amíg enyhe színt nem kap.
5. Vegyük ki a sütőből, szeleteljük fel a rudakat 45 fokban, kb. 1,5 cm-s szeletekre, majd tegyük vissza a szeleteket pirulni 5 percre, után forgassuk meg őket és süssük még 3 percig.

 

Desszertek

2015\06\28

Villámgyors krémsajttorta szőlőpálinkás eperlekváros öntettel

Az egyik legegyszerűbb süti, amit valaha készítettem, és ráadásul gluténmentes. :-) Kivételesen gyors verzióban készítve Kati barátnőm csodálatos eperlekvárját turbóztam fel Csabi Aletta szőlőpálinkájával.

Hozzávalók:

3 db egész tojás

1 doboz Philadelphia sajtkrém (125 g)

120 g fehércsokoládé

Tálaláshoz eperlekvár, evőkanalanként 1 teáskanál pálinkával (a pálinka lehet muskotályos szőlő, szamóca vagy bármilyen erdei gyümölcs) - sőt a lekvár is választható, szeder vagy bármilyen erdei gyümölcs

Elkészítés:

1. A tojások sárgáját válasszuk el a fehérjétől, a fehérjéket rakjuk hűtőbe. A sütőt melegítsük elő 170 C-ra, fazékban melegítsünk vizet.

2. Gőz felett olvasszuk fel a fehércsokit, majd hűtsük kicsit le. (Én mikróban szoktam felolvasztani edényben, de a fehércsokira nagyon kell figyelni, mert könnyen megég). Keverjük össze habverővel a tojások sárgáját, az olvasztott csokit és a sajtkrémet.

3. Verjük kemény habbá a fehérjéket, majd óvatosan forgassuk bele a masszába. Az egészet öntsük bele egy tortaformába (én 24*10-es szilikon kenyérfomát használtam, így kb. 4 cm magas lett a desszert). Ha nem szilikon formát használunk, akkor sütőpapírral ki kell bélelni betöltés előtt.

4. Helyezzük a formát egy forró vízzel teli magasfalú tepsibe, és rakjuk be a sütőbe kb. 15-20 percre, 170 C-ra. Ha nem barnulna kellemesen világosra a teteje, akkor bekapcsolhatjuk a légkeverést egy kevés időre, de vigyázzunk, mert könnyen színt kap.

5. 15 perc pihenés után kiemelhetjük a formából, majd felszeletelés után a pálinkával ízesített lekvárral tálaljuk.

Jó étvágyat! :-)

Desszertek

2015\06\07

Lisztmentes mákos, almás, kókuszos duplaszőlős süti

Hozzávalók:

20 dkg darált mák

10 dkg darált kókuszreszelék

4 db tojás

3 evőkanál kókuszolaj

2 db közepes alma

kb 8 evőkanál nyírfacukor

2 teáskanál fahéj

1 dl víz

2 teáskanál sütőpor

kb 3 evőkanál szőlőpálinkába (muskotályos vagy aszútörköly) áztatott aranymazsola felaprítva

Elékszítés:

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a nyírfacukorral kemény habbá verjük. A tojássárgáját, a darált mákot, a kokuszolajat, a kókuszreszeléket és a sütőport összekeverjük. Az almákat nagy lyulú reszelőn lereszeljük, kevés cukorral, fahéjjal ízesítjük, amjd hozzákeverjük a mákos masszához. Vízzel hígítsuk. A keményre vert tojásfehérjehabot óvatosan forgassuk bele, majd adjuk hozzá az aprított mazsolát is. Kókuszolajjal kenjünk ki egy kb. 15 * 20 cm-es tepsit és öntsük bele a masszát. Kb. 180 C-on süssük kb 35-45 percig, míg a teteje aranybarnára nem sül.

Desszertek

2015\05\23

Pajkos túrós rétes dupla szamócával

Vendégposzt a Spiritus Primus Pálinkaestről:

Hozzávalók:

150 g  jó minőségű előre kifőzött tészta  (spagetti vagy széles metélt)

500 g túró

2 db tojás

120 g cukor

1 tasak vaníliás cukor

400 g friss szamóca, vagy 400 g szamócalekvár

2 cent szamócapálinka

5-6 levél bazsalikom

1 csomag réteslap (9 lap 3 rúdhoz)

2 evőkanál olaj

2 evőkanál tejföl

Elkészítés:

1. A tojások sárgáját keverjük ki a cukor felével a vaníliás cukorral és adjuk hozzá a túrót. Keverjük össze, majd a maradék cukorral felvert tojásfehérjehabot adjuk hozzá óvatosan. A végén keverjük bele a főtt tésztát. 

2. Aprítsuk össze az epret és a bazsalikomot és adjuk hozzá a pálinkát, vagy a lekvárhoz adjuk hozzá az aprított bazsalikomot és a pálinkát. Jól keverjük el.

3. Keverjük össze a tejfölt az olajjal, terítsünk ki 3 réteslapot egy tiszta konyharuhára, kenjük meg a tejfölös olajos keverékkel (ne áztassuk el), majd a túrós töltelék 1/3-ának felét oszlassuk el egy sorban, a tetejére pedig adagoljuk a bazsalikomos epertöltelék 1/3-át. Fedjük be a túrós töltelék másik felével, majd konyharuha segítségével tekerjük fel a rétest, úgy, hogy közben a két oldalt hajtsuk be, hogy a töltelék ne folyjon ki sütés közben. Kenjük meg a tetejét tejfölös olajjal. Mindhárom rúd esetében járjuk el így!

4. Kb. 180-200 C-on 10-15 perc alatt süssük aranybarnára. Az elékszült rétest hintsük meg porcukorral.
      
    

Desszertek

süti beállítások módosítása