Pálinkalakulat

2016\07\28

1 nap a Szicsek pálinkafőzdében

Már az egyetemi évek alatt a Kisvigadó étteremben a Szicsek pálinkák kóstolásakor egyértelmű volt számunkra, hogy szeretnénk megismerni majd a helyet is, ahol ezek a remek termékek készülnek hagyományos kisüsti technológiával, illetve természetesen magukat az alkotókat is. Olvastuk Szabados János barátunk (e-pálinka) beszámolóját is, ami szintén felcsigázta az érdeklődésünket. Bár már régóta terveztük a látogatást, valahogy a megvalósítás váratott magára. Hirtelen ötlettől vezérelve, kis szervezés után Kati és én felkerekedtünk és leutaztunk Tiszaföldvárra. Bár a főzdét csak egy aprócska tábla jelezte - amit természetesen nem vettünk észre- , és a helybéliek is bátortalanul igazítottak útba, mégis hamar megleltük. A múlt és a jelen csodás találkozása, vendégszerető emberek fogadtak minket.

Az üzem története a II. Világháború előtti időszakra vezethető vissza. Akkoriban a Kovács testvérek szikvízüzemet üzemeltettek itt. A környéken található laza homokos talaj kedvezett a szőlőművelésnek, így olyan hagyományos szőlőfajták kerültek telepítésre, mint a kövidinka, szürkebarát, hárslevelű, kékoportó, cserszegi fűszeres, stb. Később egy igazi pincegazdaság alakult itt ki, mely a szikvízgyártás mellett bor- és ecetkészítéssel foglalkozott. Később pálinkafőzéssel bővült a repertoár. Akkoriban még az értékmentés volt a cél, mely többek közt nyitott kádas erjesztést és romlófélben beérkező gyümölcsöket jelentett.

Szicsek János korábban is foglalkozott pálinkafőzéssel, de 1992-ben mikor Tiszaföldvárra visszatért volt lehetősége arra, hogy megvásárolja ezt a régi üzemet. Ekkor indult el a Szicsek Pálinkafőzde. 2 főzőüsttel és 2 finomító üsttel kezdték meg a főzést, - ezeket jelenleg is meg lehet tekinteni - , majd ezek  szerepét 2014 júniusában átvette 4 db gázfűtésű HAGYÓ SPIRIT főzőüst és a hozzájuk tartozó 4 db finomító üst, amiket a 2013-ban elkészült új épület fogadott magába. Mai szemmel hihetetlen, hogy a 2014 elejéig készült, díjnyertes pálinkák és párlatok milyen berendezéseken készültek.

A pálinkák és párlatok kizárólag kisüsti technológiával készülnek, és ami szintén szokatlan a szakavatott szemeknek, sem a régi, sem az új berendezéseken nincsen Pistorius tányér.

A főzést Lehniczki Tivadar felügyeli, aki bár  már 87. évében jár, mégis aktív és fiatalos. Sokaknak példaként szolgálhat az az alázat, amelyet a főzés felé mutat. 40 évig a MÁV szentesi állomásának állomásfőnöke volt, s ez a precizitás, amit a vasút megkövetelt Tőle munkája során, jó szolgálatot tesz a főzés bonyolult adminisztrációs feladatainak megoldásában.

Az alapanyagot többek között a főzde melletti 6 hektáros gyümölcsös adja (cseresznye, szilva, kajszi és szőlő), valamint a Rákócifalván található 10 hektáros barackos. Természetesen a fogyasztói igények kielégítése miatt vásárolnak is gyümölcsöt - többek közt az illatos irsai olivér szőlőt - a környező településekről, valamint különleges alapanyagokat is pl. a Felvidékről.

A főzdében kizárólag kereskedelmi főzés folyik, bérfőzéssel nem foglalkoznak. Számunkra meglepő információ volt, hogy ezen a kis településen összesen 8 db főzde működik. A bevételek jelentős része a magyarországi értékesítésből származik, nagy szerepet tölt be a gasztronómiában történő értékesítés, de Szicsek János az elsők között volt, aki felismerte az export fontosságát. Jelenleg a magyarországi export körül-belül 50%-át a Szicsek realizálja.

Az exporteredményekből is látszik, hogy nagy  hangsúlyt fektetnek a külföldi jelenlétre. Rendszeresen járnak nemzetközi kiállításokra, de jelen vannak számtalan országban, mint pl. Szlovákia, Románia, Lengyelország, Kanada, Oroszország. Ifjabb Szicsek János egy frappáns mondattal fogalmazta meg a pálinka szerepét a párlatok piacán: “A pálinka a párlatok Ferrari-ja.” Nos mi is tudunk azonosulni a gondolattal!

Felhívta a figyelmet arra is, hogy nagy gonddal kell eljárni az értékesítéskor, mert nem csak az egyes országok egyedi jelölési kötelezettségeit kell figyelembe venni, hanem az egyedi piaci elvárásokat is. Például a nálunk vagy Ausztriában már megszokott fekete pálinkás üveget más országokban nem fogadják el, mert véleményük szerint így nem lehet látni mi van az üvegben.

Egyedülálló és újító kezdeményezés volt megnyitásakor a  Magyar Pálinka Háza, amely Budapest központjában, a Rákóczi úton található. A boltban sehol nem szerepel a Szicsek név, ezzel szemben 70 főzde, közel 1200 terméke található meg. A jelenlétért a főzdéknek nem kell külön fizetni sem. Több hasonló boltot is üzemeltetnek, többek közt: Szegeden, Kecskeméten, Szolnokon, Gyulán.

Pálinkák

A Prémium sorozatuk 24 tagból, az Ó-sorozat 6 tagból áll, a pálinkák általában 44-46%-os alkoholfokúak.

A piaci igényeket követve ágyas és mézes sorozatot is bevezettek, ami nagyon kedvelt let a fogyasztók körében. A mézes barackban a pálinka alaphoz többek között kíváló minőségű, helyi termelésű méz is kerül.

Jellemző a cégre a folytonos megújjulás utáni vágy is. Ennek részeként például elkezdtek foglalkozni a pálinkák hosszútávú érlelésével is, a hordókban vannak olyan pálinkák, melyeket akár 15-20 évig is érlelni fognak. Egyedülálló az is, hogy hatalmas pálinkakészlettel rendelkeznek a hazai és külföldi fogyasztói igények kielégítésére.

Az utóbbi években nagyobb hangsúlyt fektetnek a vendéglátásra is, így a látványfőzde mára kerti tóval, állatokkal teli parasztudvarral , halastóval és kóstolóteremmel, bográcsozó lehetőséggel várja az ide látogatókat. Természetesen a finom pálinkák mellé a környékre jellemző ételeket kínálják.

Persze nem múlhatott el a nap kóstolás nélkül. Összesen 13 pálinkát ,illetve párlatot kóstoltunk meg. Többek között a kuriózum és fesztiválkedvenc sárgadinnye és sütőtök párlatokat, jonathán érlelt almát, piros vilmost, málnát, vadmálnát, de persze nagy kedvencem a birspálinka sem maradhatott el. Megkóstoltuk az idei év Pálinkakíválóságait is, a cigánymeggyet és az irsai olivér szőlőpálinkát is. A Pálinkalakulat abszolút kedvencei ez utóbbi és a kökénypálinka voltak.

Nagy élmény volt számunkra, hogy egész nap velünk volt Szicsek János két fia János és Attila, Gálik András a cég marketingese, illetve nem utolsó sorban régi jóbarátom és évfolyamtársam Aliczki Peti, de amire álmunkban sem gondoltunk, hogy lesz módunk majd pár szót váltani a cég stratégájával, magával Szicsek Jánossal. Mikor arról kérdeztük, hogy  hogyan fogadta az életműdíjjat, melyet júniusban kapott, azt mondta, hogy bár nagy megtiszteltetés volt számára, mégis az a legfontosabb, hogy a fogyasztó másodszorra is leveszi-e a polcról a pálinkáit. Véleménye szerint nincs ennél nagyobb elismerés. A falon most is fenn van egy 9 pontból álló bakancslista azokról a tervekről, amiket még meg akar valósítani, nagy volumenű, projektek, csodás célok.. Kívánjuk, hogy minden álmuk váljon valóra!!

Nagyon köszönjük, hogy ott lehettünk!

Pálinkalauz

2016\07\18

Narancsos csokis brownie aszútörkölybe és narancslébe áztatott mazsolával

Tökéletes süti csábításhoz, ünnepléshez, bocsánatkéréshez vagy csak egyszerűen feldobni a hangulatod! :-) Gyors, kezdőknek is ajánlott!

Hozzávalók:

200 g vaj és/vagy margarin

3 púpozott evőkanál kakaópor

300 g kristálycukor vagy nádcukor

2 dl tej

kb. 1 dl görög joghurt (natúr)

2 egész tojás

250 g liszt

1 teáskanál szódabikarbóna

csipet só

2 egész narancs

kb 5 dkg étcsokoládé (minőségi, legalább 75%-os) felaprítva

kb. 4 púpozott evőkanál aranymazsola

Szóráth érlelt aszútörköly pálinka

100%-os narancslé

Elkészítés:

1. Előző éjszaka áztassuk be a mazsola felét Szóráth érlelt aszútörköly pálinkába, a másik felét 100%-os narancslébe.

2. Vízgőz felett olvassuk fel a vajat/margarint a kakaóport és a cukrot, majd mikor elegyedtek, keverjük hozzá a tejet is.

3. A tűzről levéve óvatosan keverjük hozzá habverővel a joghurtot (vigyázzunk ne legyen túl forró!), majd a tojásokat egyenként, majd a narancsok reszelt héjját.

4. Keverjük össze a lisztet a szódabikrabónával a sóval, majd adjuk hozzá a keveréket a kakaós masszához.

5. Béleljünk ki egy 20x30-as magasabb falú tepsit sütőpapírral, majd öntsük bele az elkevert maszát.

6. Hámozzuk meg a narancsokat, úgy hogy a fehér hártyás részt is eltávolítjuk, majd filézzük ki őket.

7. Aprítsuk fel a mazsolákat, majd szórjuk a csokis masszába a narancsfilé darabokkal és a csokoládéval együtt.

8. 170-180C-ra előmelegített sütőben süssök kb 35-40 percig. Vigyázzunk ne száradjon ki! Tűpróbával ellenőrizzük! :-)

Desszertek